2013. szeptember 28., szombat

A CSODÁLATOS PÓKEMBER ÉS A DÉMONÍRTÓ

A Csodálatos Pókember és a Démonirtó a Csodálatos Pókember című képregény 1990-ben megjelent különszáma, mely a Marvel Comics által kiadott Marvel Team-Up 111. és 112. számát tartalmazta.  
A történet első részében Pókember a Démonirtóval (és az Oltalmazókkal) harcol a kígyóemberek ellen. A második részben Dr Strange segítségével időutazásban vesz részt Kull király idejébe. A történetben több Robert E. Howard által kitalált karakter szerepel (Kull és társai, a Kígyóemberek). Ebben az időben a Marvel adaptálta Howard írásait. Ebben a számban szerepelt először magyarul Hulk és Doktor Strange. Igaz "Mokánynak" és "Csodadoktornak" fer fordították őket.

2013. július 21., vasárnap

CSODÁLATOS PÓKEMBER # 03.


CSODÁLATOS PÓKEMBER # 03

1963 júliusában hozta össze a sors hősünket élete egyik legnagyobb ellenlábasával, Dr Ottó Octavius-szal, alias Doktor Octopus-szal. Ebben a számban meg is tanulja azt, hogy "minden bajnok legyőzhető, illetve ismét találkozhatunk a Fantasztikus Négyes nagyszájú hősével, Fáklyával.

CSODÁLATOS PÓKEMBER # 02.


CSODÁLATOS PÓKEMBER # 02

1963 májusában jelent meg az "Amazing" sorozat második száma, melyben bemutatkozik a Keselyű, és a Pléhsuszternek sikerül rövid időre fogságba ejtenie hősünket.

2013. március 16., szombat

CSODÁLATOS PÓKEMBER # 01

CSODÁLATOS PÓKEMBER # 01

Az Amazing Fantasy 15 "pókemberes" sikerének köszönhetően nemsokára a Pókember is megkapja első önálló sorozatát Amazing Spiderman címmel. Az első szám 1963 márciusában jelent meg.
A Pókarc nem sokáig unatkozik, azonnal belecsap a lecsóba. Rögtön összetűzésbe keveredik a Fantasztikus Négyessel, és felbukkan az első ellensége is, a Kaméleon...

AMAZING FANTASY # 15


AMAZING FANTASY # 15. (1962)

Az újság 1962 augusztusában jelent meg. Ebben mutatkozott be először a Pókember. Olyannyira sikeres lett, hogy 1963-ban már önálló sorozatot kapott és azóta a a világ leghíresebb képregényhősévé nőtte ki magát...

Még egy kis érdekesség:
Kalapács alá került a Pókember című képregénysorozat első, 1962-es füzetének egy példánya: új tulajdonosa 1,1 millió dollárt (215,7 millió forint) fizetett a képregényért.

A Marvel kiadónál megjelent, remek állapotban megmaradt füzet az online aukció szervezőinek elmondása szerint megjelenésekor mindössze 12 centbe került. A címlapon Pókember látható, amint jobb karja alatt egy férfival ereszkedik le egy felhőkarcolóról. Nem Pókember az egyetlen, "aki" minden pénzt megér a gyűjtőknek és a rajongóknak. A Superman című képregény első, 1938-as kiadásának egy példánya 2010-ben 1,5 millió dollárért (294,2 millió forintért) kelt el.
A Pókemberről még többet itt olvashatsz!